Nem arról van-e szó, hogy a kormány nagyon jól tudta, hogy van egy fal, ameddig az olimpiai pályázattal elmehet, és most visszavonulót fújt a Momentum Mozgalmon keresztül, így bomlasztva tovább az ellenzéki erőket?

Budapest nem fog olimpiát rendezni 2024-ben. A Momentum Mozgalom az olimpiai népszavazásról szóló akciójával történelmet írt - ugyanis pár hét alatt 266.155 aláírást gyűjteni Budapesten figyelemreméltó teljesítmény –, ezzel megakadályozta a budapesti pályázatot. Mégis felvetül számos kérdés az elmúlt hetek politikai fejleményeivel kapcsolatban.

Meglepő módon a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) januárban zöld utat adott az MM népszavazási kérdésének, amely így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

Azért váratlan a döntés, mert a Nemzeti Választási Bizottság korábban blokkolta az olimpiai pályázattal kapcsolatos kérdéseket. Továbbá köztudott, hogy Magyarországon évek óta tucatjával dobják vissza a különböző választási bizottságok a kormányzati érdekekkel szembemenő népszavazási kezdeményezéseket, vagy éppen kopaszok hada akadályozza meg a kérdések megfelelő időben való leadását, tulajdonképpen ellehetetlenítve ezzel a népszavazás intézményét. Különösen igaz mindez a presztízzsel bíró ügyekre, Budapest 2024-es olimpiai pályázata pedig egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.

A januári FVB-döntés következtében mégis zöld út nyílt meg Budapest olimpiai pályázatának a nép irányából való meggátolására. Itt felvetődik a kérdés, hogy 2017-ben Magyarországon elképzelhető-e az, hogy a kormány valójában engedélyezi az egyik, számára éveken keresztül presztízsértékűnek tartott projekt bármifajta kockára tételét? Avagy komolyan gondolta-e a kormányzat az „össznemzeti ügyet”? Gyűjthetünk-e hamarosan a paksi orosz beruházással kapcsolatosan is szignókat? A magyar politikai realitást figyelembe véve mindegyik felvetés erősen kérdéses.

Az FVB határozata azonban felülírta az elmúlt években bevett gyakorlatot, és de facto a nép kezébe adta a hét év múlva esedékes olimpiai rendezésnek a sorsát. A választók éltek a ritka lehetőséggel, és a népszavazás kiírásához szükséges törvényileg előírt szavazatmennyiség majdnem kétszeresét szállították a Momentum Mozgalomnak. Ez igazi sikersztorinak tűnik, amilyen régóta várat magára a magyar közéletben.

A politikai diadal előrehaladtával – amikor már tudni lehetett, hogy az előírt 138.000 hiteles aláírás bőven összegyűlt - az MM képviselői bejelentették, hogy márciusban párttá alakulnak, és megmérettetik magukat a 2018-as parlamenti választásokon. Teljesen logikus lépés, hogy egy erőtől és támogatástól duzzadt, tanult és iskolázott fiatalokkal teletűzdelt mozgalom párttá avanzsál, így próbálva meglovagolni a „momentumot”. Nem volt ez másként 1988-ban sem. Mégis minden ilyen gyorsan? Még a hivatalos procedúra lezárása előtt? Honnan ez a nagy magabiztosság?

Tény, hogy a 2017-es magyar politikai erőviszonyokat és struktúrát figyelembe véve az MM a már eddig is rendkívül fragmentált ellenzéki oldalhoz fog csatlakozni. Amennyiben egyedül kívánnak a Parlamentbe jutni, úgy az 5%-os támogatottsági küszöböt kell megugraniuk. Ilyen esetben a jelenleg túlnyomóan fiatalokból álló, buzgó reményekkel töltött mozgalom könnyedén szavazatokat vehetne el és így gyengíthetné a demokratikus ellenzék minden egyes pártját is. Ez a folyamat mindenekelőtt az LMP részére lenne nyugtalanító, amennyiben – a 2014-es parlamenti választásokhoz hasonlóan - a többi demokratikus ellenzéki párttól függetlenül külön listán indulnának (holott a legújabb Botka- Gyurcsány-csörte komoly megmérettetés elé teszi az MSZP és a DK összeborulását is). Önálló pártként a Momentum választási megmérettetése könnyűszerrel az LMP parlamenti jelenlétébe kerülhet.

Itt érdemes górcső alá venni a szavazatok leadása után Soproni Tamás MM-alelnök ATV-nek adott interjúját (http://www.atv.hu/belfold/20170217-soproni-tamas), amelyben az ellenzék választási együttműködéséről a következőket mondta: „Ha van egy vízióm Magyarországról, miért akarom másokéval összekeverni?”

A racionalitás mentén mozog Soproni azon állítása, amikor a saját jövőbeli pártjának víziója és politikája mellett teszi le a voksot. Egy liberális demokráciában minden magát valamire tartó politikus így tenne. Egyidejűleg naivitásáról vall az MM-alelnök, amikor teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar politikai állapotokat, közülük is leginkább a választási rendszer sajátosságait. Mindez ugyanis megköveteli a széleskörű társadalmi támogatottságot a potenciális kormányváltó erőktől, amelyek csak akkor léphetnek fel sikeresen, ha a parlamenti választáson az ideológiai ellentéteket félretéve – egyidejűleg a kormány leváltását célzó érdeket előtérbe helyezve - közös listát indítanak. Minden más variáció a kormány malmára hajtaná a vizet, az egyenként választásnak álló ellenzéki erők pedig egymást és a saját lehetőségeiket gyengítenék.

Divide et impera. „Oszd meg és uralkodj”: ezt a politikai módszert a Római Birodalomtól kezdve számos helyzetben alkalmazták már uralkodó rétegek, és előszeretettel élnek vele az illiberális államokban is. Hogy a Momentum Mozgalom porondra lépésével, sikeres aláírásgyűjtésével és hamarosan párttá alakulásával jelenleg is ennek a hatalmi technikának, vagy ténylegesen egy független, civil tömörülés exponenciális módon történő felemelkedésének vagyunk-e tanúi, az a következő hónapokban fog kiderülni. Egy közismerten az illiberális berendezkedésre törekvő hatalom esetében a legdurvább csavarok sem lennének meglepőek. (22.2.2017, Csekő Balázs)

Fotó: Stiller Ákos, HVG